Sziklakertek tervezése lépésről - lépésre

Kerttervezés Sziklakert Ötletek-tanácsok Mediterrán kertek

Amennyiben sziklakertet szeretnénk építeni a kertünkbe, jó tudni, hogy a sziklakertet több szempont figyelembevétele mellett tervezhetjük meg helyesen.

A tervezés első fázisa: a sziklakert típusának meghatározása

milyen sziklakertet építsek Első lépésként el kell döntetni, hogy milyen típusú sziklakertet is szeretnénk. Minthogy az ilyen kerteknek többféle megvalósíthatóságuk van, ennek megfelelően különböztetjük meg a tájképi, a természetet utánzó sziklakerteket (ezeket láthatjuk a legtöbb magánkertben és közparkban) és a mértani sziklakerteket.

A mértani sziklakertekben szinte megrajzolt vonalak mentén alakítjuk ki a kert formáját, beültetését. Így például fagyérzékeny kaktuszgyűjteményeket gyakran magaságyakban „nyaraltatnak”, ahol cserepekben süllyesztik le a magaságy földkeverékébe a cserepes növényeket, majd kőzúzalékkal egyenletesen takarják a földet. Ide tartoznak a szárazon rakott támfalak is, melyek hézagaiba növényeket ültetnek. A mértani sziklakertek alakjának csak az emberi képzelet és a giccs kerülése szab határt.

A természetet utánzó – leginkább elterjedt - tájképi sziklakertekben kevesebb szabályossággal találkozhatunk. Az elsődleges cél ekkor az eredeti élőhelyekhez hasonló kialakítás. Ez alapján főként a sziklás hegy tetejére emlékeztető sík és a hegyoldalt utánzó, kisebb-nagyobb kiemelkedéssel rendelkező sziklakertet különböztethetjük meg. Ez utóbbihoz sorolható a sziklás völgy (szurdokvölgy) megvalósítása is.

Második lépés: a hely kiválasztása

Második lépésként el kell döntenünk, hogy hol legyen a sziklakert. A sziklakert helyének kiválasztásakor fontos, hogy a nagy munkát, anyagi ráfordítást igénylő sziklakert ott legyen, ahol igazán látszik: emelt terasz, kerti sétálóút, gyalogos út vagy az utcafront megfelelő részén éri el a tetszetős hatást. Nem szabad elrejtenünk ezt a kertrészletet, mert igen hatásos – feltéve, ha ügyelünk a megfelelő esztétikai és díszítő értékre!

Harmadik lépés: a kövek kiválasztása

Harmadik lépés a sziklakertet alkotó kövek kiválasztása (bár természetesen ezt a feladatot nagyban determinálja a sziklakert választott típusa). A sziklakertben ugyanis, mint ahogyan azt az elnevezése is mutatja, a különféle formájú és nagyságú kövek, sziklák megléte elengedhetetlen.

A mészkő az egyik legjobb választás! A Magyarországon leggyakrabban előforduló mészkő az egyik legalkalmasabb és legelterjedtebb kőzet a sziklakert létesítésére.

Természetesen a mészkőnél sötétebb színű sziklák is alkalmazhatóak sziklakertek építéséhez: így például gránitból, bazaltból, andezitból és palából is építhetünk sziklakertet.

A választás lényegében költségvetés (ár) és ízlés kérdése, de ha megfogadja tanácsunkat, mindenképpen érdemes a kert környezetére jellemző kőzettípust választani.

Negyedik lépés: a növények kiválasztása

A sziklakert tervezésének negyedik lépéseként a megfelelő sziklakerti növényeket kell kiválasztanunk, melyről bövebben a sziklakerti növényekről szóló cikkünkben olvashat.