Mediterrán jellegű kert

Kerttervezés Mediterrán kertek Így dolgozunk Kerti tó Sziklakert

Mindenki szereti a nyár melegségét, színeit és a mediterrán vidékek különös, laza hangulatát. Ehhez igazodva, a kerttulajdonosok egyre többször mediterrán kert kivitelezésével bíznak meg minket. A mediterrán kertek az egyik kedvenc kerttípusunk, melyet a következőkben részletesebben is bemutatunk.

Mediterrán kert kialakítása, mediterrán kertek építése

A mediterrán kertépítészeti irányzat népszerűsége onnan eredeztethető, hogy évről, évre mind több honfitársunk jár a mediterrán országokba nyaralni, márpedig akit egyszer megérintett a kellemes mediterrán hangulat és életérzés, bizonyosan szeretné azt a későbbiekben is mind többször megtapasztalni, és lehetőleg a mindennapok részévé tenni. Ennek legpraktikusabb módja lehet, ha otthonunk és kertünk tervezésekor is a mediterrán stílusjegyeket követjük.

Szerencsére mediterrán kert Magyarországon is kialakítható. Minthogy a mediterrán vidékeken látott növények és házak, valamint a táj harmóniáját szeretnénk kertünkben viszont látni, mely eredmény eléréséhez fontos, hogy egy mediterrán kert tervezése és kialakítása során a lentebb bemutatott szempontokat igyekezzünk mind inkább érvényre juttatni.

Zöld fű és kőrakás. Ezek egy mediterrán kert alapelemei.

Melyek a mediterrán kert jellemzői?

A mediterrán hangulatú kert kialakítása során a növények, a kerti burkolatok, kerti bútorok és más elemek (például kutak, szobrok) helyes kiválasztása egyaránt nélkülözhetetlen. De mindezekből miként válik mediterrán hangulatúvá egy kert? Melyek a mediterrán kertépítés fő ismérvei? Véleményünk szerint a terméskő burkolatok és a színes virágok kavalkádja mellett a helyes növényválasztás (a mediterrán kert növényei főként örökzöld levelű növények, valamint élénk és színes virágok együttese) és a megfelelő kerti berendezések és kiegészítők összhangja teremtheti meg a csodás mediterrán környezetet otthonunkban, kertünkben, amint az a jelen oldalon bemutatott kertképeinken is látható. Az alábbiakban összefoglaljuk mindezen elemek legfontosabb tudnivalóit, különös figyelemmel a hazai sajátosságokra.

Így dolgozunk: 1 példa

Budapesten, a XVII. kerületben, egy mediterrán házhoz építettük ezt a kertet. A ház elmei (a tetőcserép, a támfalak, illetve a terrakotta díszburkolatok) már eleve meghatározták azt a mediterrán hangulatot, melyet a kert építésével csak tovább fokoztunk.

Mediterrán kert építése Budapesten a XVII. kerületben

A terasz előtt lejtősebb a kert kialakítása. Az alacsonyabban lévő gyepfelület és a magsabban fekvő terasz között nagyobb sziklákból álló sziklakertet építettünk. Mind a sziklakert, mind a terasz kaspói mediterrán növényekkel lettek beültetve.

Egy kis tavat építettünk a ház elé

A mediterrán kert legimpozánsabb része, a szikklakerttel egybeépült "forrásként" funkcionáló csobogó és az alatta húzódó kerti tó lett. A forrástól a sziklákon át csurog le a friss víz a kerti tóba. A kerti tó kialakítása tökéletes összhangba került a házzal. Alig lehet megállapítani, meddig tart a ház és honnan indul annak külső "nappalijaként" a kert, vagyis az a rész, amit Mi építettünk hozzá. A kert hátsó részére is az igazi mediterrán hangulat, a zöld és terrakotta színvilág a jellemző.

Amennyiben részletesebben is megnéznéd a kert építését, ebben a cikkben olvashatsz róla bővebben!

Mediterrán kertépítés itthon, a magyarországi éghajlati viszonyok között

Bármennyire is szeretnénk kertünkbe ugyanazt a hangulatot és látványt varázsolni, amivel a déli, mediterrán országokban találkozhattunk, igyekeznünk kell a hazai időjárási és egyéb viszonyokat is kellő mértékben szem előtt tartani. Így például a szárazon rakott támfalunkat lakhelyünk közelében található kőzetből érdemes kialakítani. Támfalak mellett a környékünkről származó terméskő elemeket emelt virágágyások és sziklakertek kialakítására is felhasználhatjuk.

A hazai éghajlati viszonyok valamelyest különböznek a mediterráneumtól. A mediterrán éghajlatot a szárazabb és forróbb nyarak, illetve az enyhébb telek jellemzik, és rendszerint nem megy fagypont alá a hőmérséklet. Ezzel szemben Magyarországon egyfelől változékony a csapadék eloszlása, másfelől a kemény fagyok is jellemzőek lehetnek.

A mediterrán éghajlat növényei azonban többnyire fagyérzékenyek. Emiatt a valóban mediterrán származású és fagyérzékeny növényeket - például a leandereket - érdemes kiültetés helyett kaspókban nevelni, hogy teleltetésre könnyebben át tudjuk helyezni őket a megfelelő, zárt helyre.

A leander (Nerium oleander) egyébként igazi „alapdarabnak” számít a mediterrán miliő rajongói körében, és az igazat megvallva magunk sem szívesen hagynánk ki egy-egy melegebb hangulatú kert tervezésénél. A fentebb írtak okán azonban a magunk részéről „csak” dézsás növényként számolunk vele a mediterrán kertek, teraszok díszítésekor. Ügyelnünk kell rá, hogy napos, esetleg félárnyékos helyre kerüljön, és lehetőleg mindig legyen víz a dézsa vagy cserép alátétében, mert a leander nedvességigénye – csakúgy mint a tápanyagigénye - igen nagy. A gondos odafigyelést, egész nyáron át tartó virágzással hálálja meg.

A leanderek téli elhelyezésével pedig – ha az otthon nem megoldható, például egy-egy nagyobb méretű egyed esetén – valamelyik bérteleltetéssel is foglalkozó kertészetet javasoljuk megbízni.

Kaspókban tartott növényekkel díszített mediterrán terasz

Ugyanakkor amennyiben szeretnénk elkerülni az évről évre ismétlődő növénypakolást, úgy kevesebb fagyérzékeny, teleltetésre váró növényt érdemes tartani, helyettük például kiültethetünk sokféle sziklakerti évelő növényt, amelyek szintúgy elhozzák a mediterrán hangulatot a kertünkbe.

Nézzünk is pár ötletet, hogy milyen növényekkel érdemes díszítenünk mediterrán támfalainkat, sziklakertjeinket, virágágyásainkat. A tervezésnél és kiültetésnél fontos szabály, hogy hátrébb kerülnek a magasabb növények, és előrébb kerülnek az egyre alacsonyabbak, így kialakítva egyfajta lépcsős szerkezetet. Kertünkbe helyezzünk minél több ezüstös és kékeszöld levélszínű növényt. Egy-két helyre ültessünk mozdulatlan, merev megjelenésű növényeket, mint például ciprust vagy pálmaliliomot, melyek szerkezetét finomíthatjuk díszfüvekkel vagy virágosabb évelőkkel.

Díszfüvek esetén érdemes kisebb növekedésű fajokat választani, mint például a deres csenkeszt (Festuca glauca), a medve csenkeszt (Festuca scoparia) vagy valamilyen árvalányhaj félét. Ezüstös évelő színfoltokat levendulákkal, zsályákkal és cipruskákkal tudunk kialakítani.

Növénykompozíciónk előterébe pedig különböző párnás és pozsgás növényeket ültethetünk, mint például különböző varjúhájféléket (Sedum), kövirózsákat (Sempervivum), párnás homokhúrt (Cerastium fajok), melyeket társíthatunk kőtörőfüvekkel (Saxifraga) és pázsitviolákkal (Aubrieta).

Babérmeggy: közkedvelt mediterrán származású növény

Az előbb felsoroltak mellett egy hazai mediterrán kert alapvető növénye a babérmeggy (Laurocerasus), a ciprus (Cupressus), a puszpáng (Buxus), a lilaakác (Wisteria), vagy éppen a dézsás növényként tartható murvafürt (Bougenvillea). Különleges, szép virágú fa a selyemakác (Albizia). A jobb oldali menüben elérhető kapcsolódó cikkeinkben találhat további hasznos információkat arról, hogy a magunk részéről milyen további növényfajtákat javaslunk a mediterrán kertek építéséhez.

Mediterrán jellegű sövénynek a jól nyírható és dúsan fejlődő növényekből célszerű választani. A babérmeggy (Laurocerasus), a borókák és tuják (Juniperus és Thuja), valamint a korallberkenye (Photinia) kitűnő választás lehet.

A színes kerti virágoknak okvetlen helyet kell szorítani a kert alaprajzában. A mediterrán virágok vagy más színes virágzatú fajták ültetésével a zöldellő növényzetbe vihetünk különféle színeket, feldobva ezzel kertünk hangulatát. A rózsás meténg (Cataranthus syn. Vinca roseus), a begóniák (Begonia) és az élénk színű virágcsalán (Coleus) szerintünk kitűnő választás.

A konyhánkban használt fűszernövények egy része ugyancsak mediterrán eredetű. A mediterrán fűszerek közé tartozó levendula (Lavandula), az inkább dézsás növényként tartandó rozmaring (Rosmarinus) és a hazánkban is honos kakukkfüvek (Thymus) jól mutatnak a sziklakertben, de az évelő növényeink között is.

A mediterrán kert és egzotikus gyümölcsös sokak szemében kéz a kézben jár egymással. A gyümölcsök közül próbálkozhatunk szőlő ültetésével, de akár a kivi is megterem, ha megfelelő támasztékot biztosítunk számukra. Ezek a gyümölcstermő növények akár egy kerti lugas árnyékolását is megoldhatják. A tervezés során ezt is érdemes mérlegelni.

Így dolgozunk: mediterrán kert Budapest külvárosában

Az előző példán bemutatott kert szomszédságában, másik csodaszép, kissé Toszkán hangulatú kertet hoztunk létre. Lejtős kialakítású volt már önmagában a kert, ezért egy rézsűt hoztunk létre.

Ilyen szép lett a ház mögötti mediterrán terasz

A felső szinten maradt a ház hátsó terasza, mely terrakotta burkolást kapott, kényelmes babzsákok kerültek a teraszra, továbbá egy sütögetésre alkalmas, magasított kéményű tűzhely.

Mediterrán lépcső levendulákkal

A szintkülönbséget eltüntető rézsűhöz rusztikus kialakítású lépcsőt hoztunk létre, két oldalán erőteljes levendula bokrokkal. A kert mediterrán jellegét rózsákkal, yukkával és trombitafolyondárral tettünk színesebbé. A kert végébe egy faházikó és egy pihenősarok került. Ugyan nem állt sok tér rendelkezésre, viszont az elkészült kert, annál szebb lett.

Erről a mediterrán kertről, itt olvashatunk részletesebben!

Melyik mediterrán kerti növény illik a saját kertembe?

Ha mediterrán jellegű kert kialakításába fogunk, úgy a fentebb általánosságban bemutatott növények közül meg kell találnunk azokat a fajtákat, amelyek környezetünkhöz, ízlésünkhöz (és pénztárcánkhoz) leginkább passzolnak. Tekintve, hogy minden kertet egyedileg tervezünk meg, így az itt feltett kérdést ehelyütt nem tudjuk érdemben megválaszolni, ugyanakkor az alábbiakban egyik munkánk bemutatásával igyekszünk ötletet, inspirációt adni a helyes növényválasztáshoz.

Milyen rózsát ültessek a mediterrán kertembe?

Tavaszi ébredezés és nyári tündöklés a kertben

A mediterrán stílusban épített házhoz általunk tervezett és kivitelezett gyönyörű mediterrán kert Budapest helyett akár Észak-Olaszországban, Dél-Franciaországban is lehetne. A kert jellegzetessége, hogy kora tavasztól késő őszig betölti az idilli virágegyüttesek illat- és színkavalkádja. Munkáink során kifejezetten arra törekszünk, hogy az általunk megépített kert minden évszakban színes és látványos legyen.

Színes virágok a pihenő körül Színes virágokkal tesszük hangulatosabbá a mediterrán kerteket

A képeken látható mediterrán kert legkülönlegesebb lakója egy több méter magas örökzöld magnólia fa, amely évről évre illatos virágokkal és gyönyörű termésekkel örvendezteti meg az egész családot. Mint igazi mediterrán örökzöld fa, védett helyen nagyon jól érzi magát a hazai kertekben is.

Mediterrán származású növények: örökzöld magnólia és babérmeggy

Egy modern mediterrán kert elengedhetetlen része a kerti sütőnek kialakított terasz, mint a nyáresti baráti összejövetelek központi helye. Már csak egy kerti grill az, amire szükségünk lehet (itt olvashatsz a kerti grillekről bővebben), és kezdődhet is a sütögetés, vagy akár egy nagyszabású mediterrán grill party.

A kerti sütő helye A kerti sütőnek kialakított terasz

A kerti sütő és az alábbi képeken látható kocsibeálló burkolatához fagyálló, hasított bazaltkövet (macskakövet) választottunk. Így a garázshoz vezető kocsibeálló jellegében szervesen illeszkedik a kert egészének hangulatához. A garázs melletti kültéri parkolóhely takarását és árnyékolását lugassal oldottuk meg.

Ez az igazi mediterrán kertépítés. Még a kocsibeálló is rakott kőből van. Macskakő térburkolat: természetesség és tartósság

Minden kert meghatározó eleme a pázsit, amely egész évben üde zöld színével hálálja meg a szakszerű gondoskodást. A kertápolás során a gyep fenntartása külön odafigyelést és esetenként szakértelmet is igényel, de a teraszosan kialakított kert fűfelületei és a támfalak nagyon szépen mutatnak.

Amint a fenti képeken is látható, munkáink során minden apró részletre odafigyelünk és hozzáigazítjuk az építendő kertet a környezeti adottságokhoz, és a megrendelő elvárásaihoz.

Burkolatok, melyek melegséget visznek a kertünkbe

Egy mediterrán kert burkolat nélkül talán nem is létezik. A mediterrán kert építése során meghatározó feladat a különböző, főként terrakotta színvilágú (vagy szürkés, netán fehér színű) díszburkolatok kialakítása, melyek körében az egyik hagyományosnak mondható elem a kavicsok, főleg a gyöngykavics használata. Ez a megoldás akkor praktikus, ha a járófelület oldalait ágyásszegély határolja, így a kavics nem szóródik szét a kertben.

A kerti tipegők kevésbé törik meg a gyep összképét. A tömörebb hatású járólapok között a mediterrán térkő a legnépszerűbb. Ebből négyszögletes és különböző formájúak is kaphatóak. A kert dizájn az, ami meghatározza, hogy ezek közül melyeket válasszuk. A megfelelően alapozott, szépen illesztett térkövek magukban is mutatósak és fokozzák a mediterrán kert szépségét.

Mindenképpen ajánlott a mediterrán kertekbe sziklakertet is telepíteni, mert sokféle fűszernövény és élénk színű évelő növény pompázhat itt. A fentebb említett levendulák mellett még sok más szárazságtűrő növény találhat a sziklakertben otthonra.

A mediterrán kertek jellegzetes eleme: a terméskő támfal

Bármilyen típusú kert kialakításáról legyen szó, az elsődleges feladatunk a tereprendezés, melynek során, ha területünk lejtős, különböző támfalak kialakításával lehetőségünk van a lejtést megtörni, és az így kialakított vízszintes felületekkel használthatóbbá varázsolni kertünket. A támfal stílusát alapvetően az határozza meg, milyen típusú kertet is szeretnénk, és mekkora szintkülönbségek uralkodnak telkünkön.

Mediterrán típusú kertünkhöz leginkább a szárazon rakott terméskő támfal illik. Gondoljunk csak a mediterrán országok hegyvonulataira, ahol a természet által formált kövekkel találkozunk. Ilyen szárazon rakott terméskő támfalakat láthatunk a jelen oldalon bemutatott, általunk kivitelezett kert képein is.

Fontos tervezési és építési szabály egyébiránt, hogy támfalunkat nem szabad merőlegesen rétegezni, hanem a mögötte lévő földtömegre enyhén rá kell dönteni. A vízelvezetés céljából a fal mögé szivárgó rétegként kavicsot, vagy kőzúzalékot tehetünk, hogy a megtámasztott földrétegből esetlegesen lefolyó víz elvezetése is megfelelően biztosítva legyen. A szárazon rakott támfalak kialakításánál ügyelni kell arra, hogy a kövek mindig kötésben helyezkedjenek el egymás felett.

Teraszok, lugasok, kiegészítők

Ahogy a bemutatott képeken is látszódik, munkáink során sokszor alkalmazunk terméskő elemeket, melyek akár önmagukban is képesek mediterrán hangulatot kölcsönözni a kertnek. A támfalaink vagy sziklakertjeink elé, mellé érdemes kialakítani egy kisebb teraszt is, ahová kiülve élvezhetjük színpompás kertünket. Ügyeljünk rá, hogy a burkolt felületünk színében és kőzet típusában is összhangban legyen a ház, a kerítés és a támfal építéséhez felhasznált kövekkel, anyagokkal. A ház tetejét mediterrán cseréppel fedjük le, ez is kiemeli a ház (és a kert) jellegét.

Mediterrán teraszunkra elhelyezhetünk olyan kerti bútorokat, melyek felületét lekezeltük, de pár helyen megcsiszoltuk, hogy így egy rusztikusabb hatású textúrát kapjunk.

Tovább fokozhatjuk a mediterrán hatást kertünkben, ha különböző pozsgás vagy más hasonló növényekkel beültetett kőedényeket, kaspókat helyezünk el a kertben, vagy a teraszon. Ha pedig kert helyett csupán teraszunk van, akkor ugyanezen módon varázsolhatunk mediterrán kiskertet a teraszunkra, erkélyünkre.

A mediterrán hangulatú kertek jellegzetes elemei továbbá a lugasok és pergolák, melyeket a mediterrán tájakon a háztáji szőlőtermesztésben alkalmaztak. Ezeket a szerkezeteket azonban nem csak szőlő futtatására, hanem árnyékos és igen hangulatos kerti helyek kialakítására is alkalmazzuk. Felépítését tekintve egy vagy több sorban elhelyezett oszlopokra kovácsoltvas vagy falécekből kialakított rácsozatot helyezünk, majd valamely futónövénnyel, így például lilaakáccal (Wisteria sinensis), vadszőlővel (Parthenocissus) vagy lonccal (Lonicera) futtatjuk be. Nem mindig lehetséges azonban a mediterrán teraszt vagy erkélyt ekként árnyékolni. Ilyen esetekben a napernyők és a napvitorlák használata jelenti a megoldást.

Néhány gondolat a mediterrán kerti dekorációkról

Minden kertben jól jön egy kerti faház, amely a szerszámok tárolására és a kerti bútorok, esetünkben például a teraszon használatos mediterrán jellegű ülőgarnitúra téli elhelyezésére szolgálhat. A faház tetejét agyagcserepekkel díszíthetjük, amely mediterrán jelleget kölcsönöz ennek a kertelemnek is.

A kerti világítás az esti és hajnali órákban lehet praktikus egyben díszítő megoldás. A meleg fényű megvilágítás egy nagyobb méretű növényt, a kerti szobrot, a kerti út szélét vagy a kertnek megfelelő stílusú medencét teheti látványosabbá.

A virágágyásokat célszerű ágyásszegélyekkel elválasztani a burkolatoktól és a gyeptől, így a növények és a gyep elterjedését tarthatjuk kordában. Az ágyásszegély anyagát a térburkolatoknak megfelelően válasszuk ki.

Természetesen a mediterrán hangulatú kertben is lehet szabadtéri játékokat telepíteni. A golyós játékok és a kugli hosszan tartó kikapcsolódás, és egy nagyobb kertben a térbeli sakk is nagyon látványos.

A tavak és medencék a mediterrán kertben is nagyon jól mutatnak. A csobogók és szökőkutak a madaraknak is felfrissülést nyújthatnak. A kisebb medencékbe, akár a pergola mellé, egy kerti pad kíséretében tündérrózsát is ültethetünk (Nymphaea).

Tervezés, kivitelezés, árak

Fontos kérdés, hogy a mediterrán kert tervezése és megépítése mennyibe kerül, milyen árakkal, költségekkel lehet számolni. Ezt a kérdést azonban csupán helyszíni felmérést követően, az egyedi igényeket érvényre juttató kertterv alapján összeállított árajánlat keretében tudjuk megválaszolni. Árajánlat kérése céljából forduljon hozzánk bizalommal.

Mediterrán kert ötletek, képek egy helyen

A mediterrán stílusú kertjeinkről készült további képek a mediterrán képgalériában érhetőek el. Mediterrán kertépítési képeinkből, referencia fotóinkból számos ötletet, inspirációt nyerhet kertjének tervezéséhez, kialakításához.

Az alábbi videón pedig egy budapesti mediterrán kert építését tekintheti meg a Kedves Olvasó:

Hozzászólások

Lévai Gabriella hozzászólása:
2019. február 03., vasárnap, 18:09
Kedves Kata, tavaly költöztünk kerepesi társasházi lakásunkba, mely kertkapcsolattal rendelkezik. 200-250 m2- es a kertecske. Kertépítésben: tervezésben és kivitelezésben is szeretném a segítségét kérni. Nagyon megtetszettek a referenciái, ezért gondoltam arra hogy önre bíznám ezt a számomra nagyon fontos munkát. Amennyiben idén el tudna vállalni minket annak nagyon örülnék. Üdvözlettel, Lévai Gabi

Fellner Alexandra hozzászólása:
2018. február 13., kedd, 12:45
Üdvözlöm. 3. Kerületi saját kerttel rendelkező lakóparkban szeretnék kis kertet kialakítani. Kb. 500m2 teraszos többszintes kert kialakításáról lenne szó. Üdvözlettel: Fellner Alexandra


Szabó Anikó hozzászólása:
2017. július 02., vasárnap, 22:16
Kedves Kálmán Kata! Szeretnénk árajánlatot kérni Öntől, kis kertünk (150 m2) füvesítésére, sövény telepítésére, stb. Budakeszin. Várjuk jelentkezését, üdvözlettel: Szabó Anikó


Czégény Tünde hozzászólása:
2017. június 16., péntek, 08:23
Üdvözlöm, Solymáron építkezünk. Várhatóan 2018. júniusában fejeződik be az építkezés. Mediterrán kertet szeretnék(öntözőrendszer, gyepszőnyeg, kerti út, sütő rész, stb). A tervezés és a kivitelezésben is Önökre gondoltam. Szeretnénk ha még az idén ősszel elészülnének a kert tervei. Kérem, hogy keressen a felmérés, terv készítés és árajánlat készítéssel kapcsolatban. Üdvözlettel. Tünde

Bíró Magdolna hozzászólása:
2017. március 27., hétfő, 11:01
Kedves Kata! Tavaly már beszéltünk a kert rendezéséről.de akkor sajnos nem tudta vállalni.Idén újra próbálkozom és remélem most sikerrel járok. Sorházi kis kertünket szeretném felújíttatni Önökkel Budaörsön. Kérem szíves válaszát! Üdvözlettel: Magdi


Bognár-Incze Andrea hozzászólása:
2017. március 14., kedd, 14:55
Nagykovácsiban, kertes házban lakunk, 1000 nm-es telken. 10 éves kertet szeretnénk felújítani, újrafüvesíteni, locsolórendszert kiépíteni. Kérem keressenek meg felméréssel, ajánlattal kapcsolatban. Köszönöm.


László Nikoletta hozzászólása:
2016. július 18., hétfő, 11:27
Ūdvözlöm, Érden egy nem kis méretû kert teljes körû kivitelezésére keresnénk egy megbízhatò céget.Kérem keressen egy felmérés, majd terv készítéssel és árajànlattal kapcsolatban. Ūdvözlettel: Làszlò Nikoletta


Kovács Sándor hozzászólása:
2016. április 20., szerda, 15:12
Üdvözlöm , szeretnék árajánlatot kérni egy több mint 1000m2-es kert szelektív gyomírtására,gyepszellőztetésére, felülvetésre és 45m2 betonozására és térburkolására (horvát mészkővel ) szeretnék minél hamarabb időpontot egyeztetni egy helyszíni szemlére (Martonvásár) mobilszámom : 30/xx-xxxx üdvözlettel, Sándor


Gútné Eleki Judit hozzászólása:
2016. április 12., kedd, 14:45
Üdvözlöm. Szeretnék árajánlatot kérni Önöktől egy nagyon kicsi, terasz méretű kert rendbehozatalára. Műfüvet, vagy térburkolatot szeretnék, 5-6 db fenyőt, a meglévők rendbehozatalát, gazolást, apróbb munkákat. Idős, beteg kisnyugdíjas vagyok, azért szeretném így megoldani, mert nincs erőm rendbentartani. Várom válaszukat, hogy mikor tudnák megtekinteni a helyszínt. Üdvözlettel: Eleki Judit.

Kálmán Kata hozzászólása:
2013. november 11., hétfő, 15:29
Kedves Zsuzsanna! Köszönjük megkeresését, kollégánk hamarosan keresni fogja Önt a megadott e-mail címen.

Schnabl Zsuzsanna hozzászólása:
2013. november 07., csütörtök, 13:29
Üdvözlöm, Budapest 15. kerületben vásárolt családi házunk kb 200 nm-es udvarát szeretnénk széppé, korszerűvé varázsolni (öntözőrendszer, gyepszőnyeg, levendulás, csobogó) A munkálatokat tavaszra tervezzük, addigra szeretnénk kész tervekkel rendelkezni. Kérem keressen felmérés,majd terv készítéssel, árajánlat készítéssel kapcsolatban. üdvözlettel:Zsuzsanna

Új oldalunkon a hozzászólások nem jelennek meg automatikusan. Amennyiben Ön is hozzá kíván szólni oldalunkhoz, kérjük írjon e-mailt nekünk az info [kukac] kertelunk [pont] hu e-mail címünkre!