Vidéki hangulatú kertek
Megrendelőink sokszor keresnek meg minket azzal a kéréssel, hogy romantikus, buja, vidéki kertet szeretnének otthonuk környezetében, olyat, amely visszaidézi a régi idők emlékeit, amiket szüleiknél vagy nagyszüleiknél élhettek át. Cikkünkben bemutatjuk milyen elemekkel, praktikákkal alakíthatunk ki egy vidékies, romantikus vagy épp vintage stílusú kertet.
Budapest agglomerációjában, mint például Veresegyházon, Fóton, Dunakeszin vagy éppen Budakeszin, Pátyon, vagy Biatorbágyon számos olyan kertet találunk, amelyek viszonylag nagy területtel rendelkeznek. Ezekben a városokban, illetve más vidéki településeken, azért is találkozhatunk nagyobb telkekkel, mert a vidéki Magyarországon az emberek többsége korábban háztáji gazdálkodást folytatott, és sokan saját maguk fenntartására is termeltek. Mára már igencsak visszaszorult ez az életforma, viszont a telkek, díszkertek jó része még mindig őrzi a régi idők stílusjegyeit.
A romantikus, vidéki stílusú kertek jellemzői
Amint az valamennyi kertstílusra igaz, a ház karaktere nagyon meghatározó egy kert megtervezésnél, de ez nem jelenti azért akadályát annak, hogy akár egy modernebb stílusú házhoz ne lehetne egy vidékiesebb hangulatú kertet építeni, ha a harmónia ezzel nem sérül.
Egy romantikus, vidékies kert kialakításakor a legfontosabb szempont, hogy a területünket minél jobban kihasználjuk úgy, hogy a kertünk egészében egy vidéki tájhoz hasonlítson. De mivel is érhetjük el a legjobb hatást?
Egy vidéki kertben a pázsitnak eredendően nem volt túl nagy szerepe, helyette főleg zöldség- és virágágyásokkal találkozhattunk. Ma már természetesen a nagyobb gyepfelület is része az ilyen stílusú kerteknek, tekintve, hogy azok nem haszon-, hanem díszkert funkciót töltenek be.
Mint ahogy az egész kertre, úgy a kerti útra is inkább a szabálytalanság a jellemző. Így igyekezzünk kanyargósabb utakat kialakítani, vagy hagyjuk kissé szabadabba növekedni növényeinket, melyek formájukkal kirajzolják kerti utunk vonalát.
Növények ültetésénél ügyeljünk a színek és illatok harmóniájára, valamint arra, hogy a háttérbe a magasabb növésű, előrébb pedig egyre alacsonyabb növényeket helyezzük. Ültethetünk haszonnövényeket is, amelyeket akár egy alacsonyabb fonott kerítéssel vagy élősövénnyel elválaszthatunk kertünk többi részétől. De összeültethetjük haszon- és virágos növényeinket is, amelyeket ha jól párosítunk akár erősíthetik is egymást. Erről többet is olvashatnak a „Növénytársítások” című fejezetben.
Feldobhatjuk kertünk egy rózsával befutatott boltívvel, egy kerekes kúttal vagy akár egy élénk színnel befestett talicskával, amit ugyancsak beültethetünk növényekkel. A legfontosabb, hogy törekedjünk a minél természetközelibb állapot kialakítására, amit legegyszerűbben úgy tudunk elérni, ha kerüljük a romantikus kertekben az idegen, ridegebb anyagok használatát, mint például a vaslemezt vagy a látszóbetont.
Használjunk virágágyásaink kialakításához fát vagy különböző fajtájú termésköveket és teraszunkra inkább fa kerti bútorokat helyezzünk. A vidéki hangulatot fokozhatjuk a megfelelően kiválasztott növényekkel, mint például különböző fajtájú rózsákkal, levendulával vagy kasvirággal, sok-sok évelő vagy egynyári növénnyel, valamint zöldség és gyümölcsfélékkel.
Ápolás, fenntartás
Egy vidéki kertben a minél természetközelibb állapot kialakítására törkeszünk, viszont ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség folyamatos kertfenntartásra, sőt az ilyen stílusú kertek a gazdag növényválaszték miatt sokszor nagyobb figyelmet igényelnek, hiszen ha szeretnénk, hogy a kertünkbe ültetett zöldség- és gyümölcsfélék több termést adjanak, valamint virágzó növényeink is egészségesek legyenek, elengedhetetlen a megfelelő öntözés és ápolás.
Kertfenntartással kapcsolatos kérdésekben oldalunkon rengeteget információhoz juthatnak cikkeink elolvasásával, amelyek segítségével egy ápolt, egészséges környezetet kaphatnak otthonuk köré.
Hasznos cikkeink a témában:
- Hasznos tanácsok
- Kertépítési teendők és kerti munkák tavasszal
- Tavaszi kerti munkák: cserjék metszése, évelők szaporítása
Így dolgozunk (1. példa): Gyerekbarát, virágos vidéki kert építése
A vidéki kisvárosban található, hagyományos stílusban újonnan épült házhoz egy igen nagy alapterületű, sík kert tartozik, melyet virágos, vidékies stílusban terveztünk meg, így a házhoz is nagyon jól illeszkedik. A cél hosszú távon egy árnyas, de napos részeket is felvonultató, sok-sok virággal teli, gyerekbarát kert kialakítása volt a benn lakó sokgyermekes állatorvos házaspár és családja részére.
Így dolgozunk (2. példa) - Tradicionális vidéki hangulat
2008 tavaszán az öreg gyümölcsfák megtartása mellett egy régi veteményes kertet alakítottunk át. Ezáltal egy ápolt és rendezett, ugyanakkor igen kellemes, tradicionális vidéki hangulatot árasztó kertet építettünk. Nagy hangsúlyt fektettünk az eredeti növényzet és koncepció megtartására, így a koros gyümölcsfák köré építettük a kert új elemeit.
Növénytársítások
Rengetegen küzdenek kertjükben a különböző kártevőkkel, mint például a levéltetvekkel, csigákkal, de ismerünk olyan megoldásokat, amelyek mellőzik a növényvédőszerek használatát, de emellett nagymértékben visszaszorítják a kártevők számát és ez nem más, mint a megfelelő növénytársítás.
Amennyiben növényeinket jól párosítjuk egymáshoz kertünkben, olyan növényközösségeket alakíthatunk ki, amelyek erősítik, védik egymást, valamint azon kívül, hogy elűzik a kártevőket, kórokozókat, odacsalogatják a növények számára hasznos rovarokat. Alábbiakban bemutatjuk, milyen növényeket ültethetünk egymás mellé, valamint azok milyen hatással vannak egymásra.
A körömvirág nagyon sok szempontból hasznos növény. A belőle áradó illat távol tartja a levéltetveket, valamint rózsa és paradicsom közé ültetve tápanyagot nyújt a lebegő legyeknek, amelyek petéje felfalják a levéltetvek lárváit.
Levéltetvek ellen ültethetünk még sarkantyúkát, mákot vagy büdöskét is. Büdöskék segítségével visszaszoríthatjuk a káposztánkat károsító káposztalepke kártékony hatását. Virágával magához vonzza a káposztáról a lepkét, valamint a burgonya közé ültetve a fonalférget tudjuk távol tartani.
Ültethetünk cickafarkot is, amelynek segítségével növelhetjük növényeink életerejét. A cickafark virágával magához vonzza a hasznos rovarokat, ami elősegíti a beporzás, valamint a talajban összegyűjti a növények számára fontos tápanyagokat, mint a foszfort, a kalciumot és a szilíciumot.
Rengeteg növényt illóolaj tartalmának köszönhetően tudunk hasznosítani, mint például a zsályát, amely a sárgarépa és a káposztafélék között elűzi a kártevőket, vagy például a levendula, ami rózsával párosítva nem csak színpompás látványt nyújt, de a hangyákat is elűzi, aminek következményeként a hangyákkal szimbiózisban élő levéltetvek is elpusztulnak.
Kertünkben remek választás még a kapor is, mely olyan rovarokat vonz kertünkben, melyek előszeretettel fogyasztják a növényeket károsító levéltetveket. Ugyancsak a levéltetvek ellen jó fokhagyma is.
Remek párosítás a sárgarépa és a póréhagyma, melyek egymás segítik. A póréhagyma nagyon jó a répát károsító legyek ellen, a répa pedig a hagymalegyet és a molyokat űzi el.
Amennyiben talajunk tápanyagtartalmát szeretnénk növelni, ültessünk kertünkben hüvelyeseket, amelyek nitrogéngyűjtő gyökérgümőikkel javítják talajunkat.
Odafigyeléssel és gondos tervezéssel, hogy mely növényeket ültetjük egymás mellé, kertünkből színpompás oázist tudunk varázsolni akár anélkül is, hogy bármiféle vegyszert használnánk.