Ültetőközeggel szembeni igények

Ahogy a kertépítésben nagy szerep jut a jó talajnak, úgy a szobanövények optimális fejlődéséhez, a gyökérzet megfelelő működéséhez is elengedhetetlen a jó ültetőközeg. A jó ültetőközeg legfontosabb paraméterei:

• jó és tartós szerkezet,
• semleges kémhatás,
• jó vízmegkötő és vízleadó képesség,
• jó tápanyagmegkötő és leadó képesség,
• jó levegőmegtartó képesség,
• megfelelő pufferhatás, jó kiegyenlítő képesség,
• növénykárosítóktól, gyomoktól, kórokozóktól, és kártevőktől való mentesség (Schmidt, 2002).

A hagyományos földkeverékek:

Korábban az alapföldekből állítottak elő speciális földkeverékeket. A szerkezetadó illetve tápanyagszolgáltató földnemeket a növény igényeinek megfelelő arányban keverve készítették (pl: Cyclanem, Pelargonium). Ma már az alapanyag hiánya és a termesztéstechnológia korszerűsödése miatt csak néhány kisebb kertészetben használatosak ezek a keverékek (Schmidt, 2002).

Egységföldek:

Amikor a termesztéstudomány elérte azt a szintet, hogy a növények optimális igényeit számszerűsítve is meg tudták határozni, a hagyományos földkeverékeket ún. egységföldekkel vagy egyéb közegekkel kezdték helyettesíteni (Hargitai, 1986).

Az egységes közegek elterjedésével a termesztés olcsóbbá vált, és a szerves tápanyagokat szervetlen műtrágyákkal tudták helyettesíteni. Magyarországon a Floresca néven forgalmazott egységföld volt az első, amely elterjedt. A több fekete tőzegtípusból, felláptőzegből és speciális adalékokból összeállított közeget gyárilag kiegészítik műtrágyával és mikroelemekkel. Az alapanyagok minőségétől és arányától függően más-más szerkezetstabilitású, tápanyag szolgáltató képességű, néha már fajtatípus szintre specializált földkeveréket vásárolhatunk (Schmidt, 2002).

A dísznövények talajigénye:

A talajok pH-értéke szabályozza a tápanyagok felvehetőségét (a 8 pH körüli meszes talajok már megnehezítik a fontos tápanyagok felvételét), mely kihat a növények életére, de befolyásolja a talajban élő mikroorganizmusok, baktériumok, gombák élettevékenységét is. Különösen nagy puffer képességgel rendelkeznek a talajban található szerves anyagok, tőzegek és trágyaféleségek, így kedvezően hatnak a közeg pH-értékének stabilitására (Hargitai, 1971).

A közeg pH-értékével szemben a növények igénye igen különböző, ám kísérletekkel megállapították, hogy az egyes növények milyen pH-tartományban fejlődnek a legjobban. Ezt a tartományt pH-optimumnak nevezzük (Hargitai, 1971).

Talajigényük szerint a termesztett dísznövények három alapvető csoportba sorolhatók:

• alacsony pH-értékű (5,5), kb. 55 % szervesanyag-tartalmú, laza összetételű, jó szerkezetállandóságú, közepes tápanyag-koncentrációjú közeget igénylő dísznövények: Anthurium andreanum, Anthitrium scherzerianum, Aphelandra squarrosa, Azalea fajok, Calceolaria, Erica gracillis, broméliák, begóniák, páfrányfélék (Gerzson, 1999).
• közepesen savanyú, 6,0-6,5 pH-értékű, kb. 30% szervesanyag-tartalmú, laza állományú, jó szerkezetállandóságú, 2-3 ezrelékes tápanyag-koncentrációjú közeget igénylő dísznövények: Aglaonema, Araucaria, Cordyline, Cissus, Codiaeum, Dracaena, Ficus, Philodendron, és az Epipremnum nemzetségek fajai, Monstera, Sansevieria és a levéldísznövények jelentős része, a virágzóak közül a Cyclamen, Fuchsiaf Kalanchoe, Primla, és a Saintpaulia fajok (Gerzson, 1999).
• semleges vagy enyhén lúgos, 6,8-7,2 pH-értékű, kb. 10-12% szervesanyag-tartalmú, kötöttebb jellegű, jó szerkezetállandóságú, 5-6 ezrelékes tápanyag-koncentrációjú közeget igénylő dísznövények: a pálmák (2 éves kortól), a legtöbb Ficus faj, a rózsa, a szegfű (Gerzson, 1999).

A CSEREPES NÖVÉNYEK TÁPANYAGELLÁTÁSA

A növények a szükséges tápelemeket vízben oldott sók formájában képesek felvenni. A tápanyagellátásnál azonban figyelembe kell venni az egyes növényfajok sótűrő képességét. A növények sótűrő képessége a fejlődési állapotuktól függően változhat, illetve az egyes fajták közt is nagy eltérések jelentkezhetnek, másrészt a vegetációs időszak és a nyugalmi állapot sókoncentráció igénye is eltérő (Gerzson, 1999).

Sótűrő képességük alapján 3 kategóriába sorolhatjuk a dísznövényeket:

• Alacsony koncentrációjú, kis tápanyagigényű fajok. Ez 0,05-0,1 %-os töménységű tápoldatot jelent. Ebbe a kategóriába sorolható az Adianthum, Anthurium, Vriesea, a Bromeliaceae és Orchidaceae család tagjai, Asparagus setaceus és Erica gracillis (Gerzson, 1999).
• A második kategória fajai közepes sótűrő képességűek és tápanyagigényűek, 0,1- 0,2 %-os sókoncentrációt igényelnek, pl. Aechmea fasciata, fíedera helix, Peperomiák és Begoniák, Cyclamen persicum, Rosa sp (Gerzson, 1999).
• A harmadik kategóriába a nagy sótűrő képességű és tápanyagigényű fajok tartoznak és a 0,2-0,4 % közötti sókoncentrációt is elviselik, pl: Phoenix fajok, Saintpaulia ionantha, Kalanchoë sp., Monstera, Scindapsus, Asparagus densiflorus, Chlorophytum comosum. Euphorbia pulcherrima és számos Philodendron faj (Schmidt, 2002 és Sommer, 1972).

A talajba – legyen szó akár kertépítésről, kerti talajról, akár beltéri dekorálásról - műtrágya vagy tápoldat formájában juttatott tápanyagok felvehetőségét a pH, a hőmérséklet, a nedvesség, a megkötődés, a kémiai egymásra hatás, a talaj szervesanyag-tartalma, a talaj - növény kölcsönhatása befolyásolja. A tápanyagokkal való megfelelő ellátottság fontos követelmény azon dísznövényeknél, ahol elsőrendű a növény habitusa, fejlődése, és virágának színe (Hargitai, 1971 és Haraszti, 1977).

A növényi élet számára legfontosabb tápelemeket, melyeket a növény nagy mennyiségben vesz fel, makroelemeknek nevezzük: N, P, K, Ca, Mg. Mezoelemnek minősül a Fe és a S. A növényi szervezet felépítésében, valamint a talajban igen kis mennyiségben szereplő, de nagy hatású elemeket mikroelemeknek nevezzük: B, Mn, Zn, Cu, Mo (Hargitai, 1971 és Haraszti, 1977).