7 tipp, kis kertek tervezéséhez
Sokaknak problémát okoz kisebb kertek kialakításakor a rendelkezésre álló zöldfelület korlátozott volta. Az alábbiakban éppen ezért összegyűjtöttük a kiskertek építésének néhány alapvető szabályát, melyet érdemes szem előtt tartani már a tervezés során is.
1. A kertet célszerű úgy kialakítani, hogy a kert határai felé egyre magasabb növekedésű növényeket ültessünk. Így kerül egymás mögé a gyeptől és a burkolt felületektől indulva az egynyári- és évelőágyás, a cserjék és a fák. Az így ültetett kertben az ún. lencse-hatás alakul ki, amely tágítja a szemnek a teret, így tágasabbnak és harmonikusabbnak tűnik a tér.
2. A terebélyesebb, a kert határán hamar túl növekvő növényekről érdemes lemondani, hiszen előbb-utóbb meg kell tőlük szabadulni. Ezek közé tartozik a cseresznye-, a dió és a mandulafa is, valamint a legtöbb tűlevelű fenyő, bambuszféle is. növényekről érdemes lemondani, hiszen előbb-utóbb meg kell tőlük szabadulni. Ezek közé tartozik a cseresznye-, a dió és a mandulafa is, valamint a legtöbb tűlevelű fenyő, bambuszféle is.
3. Nem csak a nagyobb kertekben lehet változatosan ültetni. Szinte minden növénynek létezik törpe változata, amelyek bár lassabban fejlődnek, viszont nem is növik ki hamar a helyüket. A kiskertek növényeinek kiválasztásakor nem csak a sziklakerti növények közül válagathatunk, hanem sok örökzöldnek, bokor- vagy akár fatermetű növénynek is léteznek ilyen fajtái.
Kedvelt örökzöld növény a törpe gömbthuja
4. Az ablakok párkányainak és a terasznak a növényesítésével növelhetjük a zöldfelületet. Figyeljünk ebben az esetben arra, hogy mit bír el a párkány vagy a korlát, mert nem minden építmény egyforma teherbírású. Sokféle méretű és anyagú virágláda közül választhatunk, a növényeknek azonban a minél nagyobb űrméretű edények a legjobbak. Ellenőrizzük gyakran a virágládák földjének nedvességét, és gyakran tápoldatozzunk is! Az egynyári növények földjét évente cseréljük, az évelők esetében pedig pótoljuk tavasszal az elhasznált földmennyiséget.
5. Kis kertek tervezésekor érdemes a függőleges térrel, a kerítésekkel vagy falakkal is tervezni a növényesítést. Ha nem akarjuk, hogy egy kapaszkodó növény esetleg a burkolatba eressze a gyökereit, akkor apácarácsra vagy egyéb más támasztékra is futtathatunk növényeket, pl. vadszőlőt, borostyánt, lilaakácot, esetleg egynyári hajnalkát vagy babféléket.
6. Kis kertekben a szerszámok tárolását érdemes a ház egy erre alkalmas helységében, vagy a garázsban tartani, így spórolhatunk helyet.
7. Amikor kis területünk van, akkor a garázs tervezésénél igyekezzünk az úthoz minél közelebbi helyre tervezni az épületet. Így a kocsibeálló nem foglal a kertből további részeket el. Az utak praktikus vonalvezetése ugyancsak sok helyet eredményezhet, nem beszélve arról, hogy sok anyagot is spórolunk meg.
Egy modern kis kert, kocsibeállóval
Munkáink közül számos jól tervezett kiskertet tekinthet meg a kisméretű és sorházi kertek fotógalériában.