Ikerház kertjének ötletes kialakítása a XI. kerületben, Budaörs közelében
A lejtős területek miatt a kertépítés Budaörs vonzáskörzetében, így a XI. kerület Budaörs felé eső részén (pl. Gazdagrét, Madárhegy) is ötletes megoldásokat igényel a kertépítő szakemberektől. A képeken látható újépítésű ikerház szintén egy erősen lejtős telken fekszik a XI. kerület szélén. A kert alapvetően modern stílusú, a kialakítása a vonalak és formák, a szimmetria kiemelésén alapul. A bemutatott ikerház kertjét, pontosabban a két „kertfelet” ugyanis mint egymás tükörképét terveztük és alkottuk meg.
A kertet a magasabban fekvő részéről lehet megközelíteni. A szintkülönbséget több terasz és meredekebb lejtő (résűk) kialakításával törtük meg. A közlekedőutakat nagyméretű térkövekből raktuk ki, a kert alsó részében pedig csak lépőkövek segítik a gyalogos közlekedést. A növények körül talajtakarásra gyöngykavicsot használtunk fel.
A terület tetejéről nézve az első nagyobb lejtő a ház vonaláig található, a ház bejáratához is lépcső vezet. A második nagyobb lejtő a kert alsó részében van. A két lejtő kialakításával sikerült viszonylag nagy, egybefüggő sík területet létrehozni. A szomszédok kertjeiben már régebben ültetett sövények találhatók, így az alsó kertben sövényt nem kellett ültetni. A felső kertben a támfalak takarására változó fajokból ültetett sövény került. A két kertfél közé, az alsó kertben ikersoros elrendezésben fagyalt telepítettünk, amely idővel a két fél-kertet elválasztja egymástól. A fagyalcsemeték köré fenyőkéreg-mulcsot szórtunk ki.
A felső kertben a ház és a bejárat környezetébe változatos, elsősorban csoportokba ültetett növényeket terveztünk. A lejtő tetején Leyland-ciprusokkal kívánjuk az utca felől a belátást gátolni. A ház mellett cikk-cakkban ültetett gömb alakú örökzöldek erősítik a kert modern hangulatát. A különböző növénycsoportok bár hasonló talajtakarást kaptak, az elhelyezésükkel mégis külön csoportokat alkotnak és így mozgalmassá teszik a kert látványát. A díszfüvek közé például nagyobb sziklák is kerültek. A ház hátsó vonalában modern, terméskőből kialakított szobrot lehet megközelíteni a lépőköveken.
A ház bejáratánál nap-ábrázolással ellátott falikút díszlik, a bejáratot a csüngő alkatú cédrus árnyékolja majd idővel (Cedrus atlantica ’Glauca Pendula’).
A különböző méretű kavicsokból is ívelt ágyásokat készítettünk, ami az alsó kertben a kerttervezésnél fontos szerepet kapott. Az alsó kertet ugyanis vizuálisan szélesítettük a két, lejtővel elválasztott, kerek alakú gyepfelülettel.
A gyepfelületek szélein növényeket ültettünk, kavicstakarással. Körülötte pedig - ugyancsak ívelten - más színű kavicsokból álló sávot alakítottunk ki. Ez a színjáték alapvetően uralja a kertet. Ugyanolyan típusú lépőköveken lehet közlekedni a gyepes és kavicsos területeken egyaránt.
A ház alatt a baloldalon egy idősebb diófát hagytunk meg az előző kertből, amely alá árnyékot tűrő növényeket ültettünk (Hosta).
A felső kertrész modern beültetése után az alsó kertrész kialakítása is modern, bár alapvetően más jellegű. A felső kert akár minimalistának is mondható, az alsó kertben a vonalak, ívelt formák és az ívben ültetett növények is erősítik a kert mértani jellegét – miközben vizuálisan szélesítik az egyébként hosszú, de viszonylag keskeny kertrészeket.
Az alábbi galáréiában a fenti ikerházi kertről néhány évvel későbbi (2020-as) képeket mutatunk be: