Kerttervezés, kertépítés Dunakeszin és Fóton
Dunakeszi és Fót Budapest közvetlen szomszédságában, a fővárostól néhány kilométerrel északra, Pest megyében helyezkednek el, így a budapesti agglomeráció szerves részei.
A Pesti síkságon található Dunakeszi város - melyet a Duna másik oldalán fekvő Budakalásszal együtt a festői Dunakanyar kapujaként is szoktak említeni - a Duna bal partján, a folyam kavicsos törmelékkúpján fekszik. Keletről Fót, délről Budapest, nyugatról a Duna, északról pedig Göd határolja.
Fót városa a Gödöllői-dombság peremén helyezkedik el. A Fóti-Somlyó Természetvédelmi Terület és az Öreghegy dombjai felfogják az észak-keleti hűvös szeleket. A fóti dombok az Északi-középhegység nyugati nyúlványai. Legmagasabb pontja a Somlyó-hegyen található (287m). Fóthoz képest nyugatra Dunakeszi, északkeletre Csomád és Veresegyház, keletre Mogyoród, délre pedig Budapest a legközelebbi település.
Mindkét település lényegében annyira közel van Budapest északi határához, hogy – némi túlzással - annak külső, kertvárosi kerületei is lehetnének. Az elmúlt években Dunakeszi és Fót infrastruktúrában sokat fejlődött, és sokat szépült is: a közterületeket szépen felújították, modernizálták, a peremterületeken pedig új építésű lakónegyedek jöttek létre, ugyanis nagyon sok kisgyermekes, és a természet közelségét kedvelő család költözött ezekbe a városokba az utóbbi időszakban.
Dunakeszi és Fót lakosságának nagyobb része családi vagy ikerházakban, illetve sorházakban lakik. Fót esetén külön említést érdemel a Fótliget-lakópark, ami az amerikai szuburbán építkezési mintának megfelelően épült. A lakóparkon belül jellemzően családi házak, ikerházak, és az összeköltöző családtagok számára létesülő többgenerációs házak épültek. A lakóparkot nem csupán a többi lakóövezettől való távolsága, hanem a terület köré felhúzott kerítés (portaszolgálattal) is elhatárolja, és különálló lakónegyeddé avanzsálja a városon belül.
A budapesti agglomeráció többi településéhez hasonlóan tehát ezekben a városokban is növekvő népességszám, új építésű házak, fejlődő infrastruktúra a jellemző, ennélfogva városszerte sok-sok építészeti, park- és kertépítészeti feladat vár a szakemberekre, így a kertépítő szakemberekre, szakcégekre is.
Családi házak kisebb és közepes méretű kertekkel
Dunakeszi és Fót területén nagyon sok felújított és új építésű családi házat találunk. Ezekhez a házakhoz rendszerint kisebb, vagy közepes méretű kertek, a ház előtti, melletti kocsibeállók tartoznak.
A ház és kerttulajdonosok általában az alábbi három szempontot szokták prioritásként megjelölni a kerttervezés és kertépítés során:
- Sűrű és gyors növekedésű sövényt szeretnének telepíttetni, hogy elhatárolják a kertjüket a szomszédjuktól,
- Üde, zöld, sűrű és ellenálló gyepszőnyeget szeretnének fektetni, rendszerint automata öntözőrendszerrel együtt,
A kerti sütő népszerű eleme a családi házak kertjeinek
- A kocsibeálló térburkolása mellett valamilyen pihenő- vagy játszósarkot (úgymint szép terasz, kerti sütögető, gumitéglával borított játszótér) szeretnének kialakíttatni.
Természetesen minden ilyen feladat megoldásában Megbízóink segítségére tudunk lenni, így forduljanak hozzánk bizalommal, ha netán mostanában tervezik a fenti munkálatok elvégzését a kertjükben.
Ikerházak vagy sorházak kisebb méretű kerttel
Dunakeszi és Fót egyes részein több olyan új építésű lakóövezet létesült - például a Csomád felé vezető I. András út mentén - ahol ikerházi vagy sorházi kerteket találunk. Az ikerházakhoz, sorházakhoz rendszerint kis kertek tartoznak, melyek többnyire két részből állnak: elől, az utcafront felé van egy „falatnyi” zöld terület (előkert), illetve a ház háta mögött egy nagyobb, de sokszor keskeny kialakítású kertrész.
Sok színes virággal és bokorral ültetjük be az előkerteket
A sorházi kis kertek esetén az első kertrészt örökzöld vagy - angol mintára - minden évszakban virágzó növénykombinációkkal, esetleg kisebb sziklakertetekkel tehetjük egyedivé és természetközelivé, míg a hátsó kertekben grill teraszt, illetve homokozót vagy játszósarkot szokás kiépíteni a zöldellő gyep és a kerítések mentén kialakított növényágyások mellett.
A keskenyebb-hosszúkásabb alakú kertekben érdemes a formákkal - ívelt vonalvezetésekkel, kiemelt ágyásokkal stb. - is megfelelően „játszani”, hogy a térélményt kellően befolyásoljuk, és így a keskeny telek érzetét minél jobban csökkentsük a kert kialakítása során.
Főbb szolgáltatásaink Dunakeszi és Fót városában:
Kerttervezés, árajánlat készítése
Teljes körű kertépítés
Sövények telepítése, gyepszőnyegezés
Automata öntözőrendszer tervezése és kiépítése
Kocsibejáró, kerti sütő, kerti terasz kialakítása
Kéren tekintse meg referenciaképeinket!