Kertvárosi pihenőkert a XVI. kerületben

Kertépítés Budapest Így dolgozunk kertek képekkel

Budapest XVI. kerületében, annak kertvárosias részén egy kellemes, elsősorban a pihenés célját szolgáló díszkertet alakítottunk ki. A kert építése során törekedtünk arra, hogy a kert a nyugalom szigete legyen. A meghittséget buja, íves vonalvezetésű virágágyásokkal és a hátsó kertrészben található, kovácsoltvas futtatóval körbevett körterasz kialakításával (is) igyekeztünk elérni.

Egy kertvárosi kert kivitelezées

A virágágyásokban a háttérbe oszloposabb és középmagas növényeket ültettünk, eléjük pedig lépcsőzetesen elhelyezve virágzó cserjéket és évelőket, mint például rózsát (Rosa), tűzesőt (Heuchera) és gólyaorrot (Geranium). A növényeket nagyobb foltokban ültettünk, hogy aki a kerten végig megy egy ízlésesen változatos, színpompa kísérje végig. A hátsó kertrész körteraszát előre gyártott és általunk forgalmazott kőlapokból alakítottuk ki. A teraszt körbevevő kovácsoltvas pergolát lonccal futattuk be, aminek kellemes illata a tavaszi - kora nyári estéken elárasztja az egész kertet. A kert egyik sarkában nyári orgonát ültettünk, ami a lepkebarát kertek egyik alapnövénye.

Igényes pihenő a kis kert hátsó részén

A kert ágyásait az állandó növények mellett árvácskákkal is tarkítottuk, hogy így időről időre megújuljon a kert. Az összkép kialakításához elengedhetetlen az üde, zöld gyep, amit ennél a kertnél is gyepszőnyeg leterítésével valósítottunk meg. A növények és a gyepfelület rendszeres és megfelelő vízellátását természetesen automata öntözőrendszerrel biztosítottuk, amely egyaránt működtethető a kertben található fúrt kútról, valamint a vezetékes vízhálózatról is.

Szép, virágos kert lett a hátsó udvarból.

Ilyen volt a kis kert, s ilyenné változott!

További látványos kertátalakulásokat itt találunk!