Kora tavasszal virágzó cserjék a kertben

Kültéri növények Dísznövények tavaszi kert

Magyarországon a tavaszt a hóvirág és a kerti hagymás növények virágzásával szoktuk párosítani. A lágyszárú növények mellett léteznek olyan fásszárúak is, amelyek korán szoktak virágozni. Ezek a növények esztétikai értékükön túl már korán, akár februárban is táplálékot adnak a beporzó rovaroknak, így rendkívül hasznosak is.

Viburnum bodnatense – kikeleti bangita. Ez a növény akár már januárban is képes virágokat fejleszteni. A virágok élénk rózsaszín színűek és illatosak. A korai bangita tekintélyes méretű bokorrá fejlődik, akár 3-4 m magas is lehet. A metszést is jól tűri, így a túl méretes növényeket visszavághatjuk, erre a virágzás utáni időszak a legalkalmasabb. Bármilyen talajba ültethetjük, jól fejlődik. Öntözött körülmények között gyorsan növekszik.
A kikeleti bangita

Viburnum nitans – korai bangita. Az előző fajhoz képest ez a bokor legfeljebb 2-2,5 m magas és széles idős korában. Február-márciusban virágzik. A virágai ugyancsak illatosak, viszont fehérek. Botanikai ritkaság, ritkán juthatunk hozzá kertészetekben. Laza szerkezetű bokrot nevel.
Korai Bangita

Lonicera purpusii – korai lonc. Ez a bokor 2-3 m átmérőjű lehet kifejlett állapotában. Virágai 1,5-2 cm-esek, párosával fejlődnek az előző évi hajtásokon, rendkívül illatosak, tört fehérek. Jó térhatároló cserje, minden körülmények között jól fejlődik.

Chimonanthus praecox – illatos tündérfa. A tündérfa már januárban megkezdi virágzását. A virágok harang alakúak, mély sárga, a forrt szirmok tövénél barnás bordó színűek, finoman illatosak. Gazdagon virágzik. Hálás növény, mindenhol megél.
Tündérfa

Hamamelis fajok – varázsmogyoró. A varázsmogyorók akár már januárban is virágoznak. Szeretik az üde, tápanyagban gazdag talajokat, így az öntözést meghálálja. A virágok szokatlan alakúak, csavarodottak és nagyon látványosak. Fajtól és fajtától függően sárga vagy pirosas színűek a virágok. Magasságuk a 1,5-2 m-t éri el.
Mogyoró

Cornus mas – húsos som. Hazánkban is honos, márciusban virágzó növény. A sárga virágok fürtben fejlődnek és alácsüngenek a hajtásokról. 2-3 m magas cserjék, termésük ehető, fanyar ízű, értékes ásványokban és biológiailag aktív anyagokban. Félárnyékos és üde helyen fejlődik a legjobban, mivel erdei növény.
Húsos som

Coryllus fajok - mogyoró. A mogyoró fajok barkái általában már télen fejlődni kezdenek, de kora tavasszal virágoznak. A barkáik kifejezetten hosszúak, leginkább barna színűek. A szellő mozgatja-rázza őket, így jelentős a vizuális hatásuk. Sok virágport termelnek, allergiás reakciókat okozhatnak. A mogyorók a nedves talajokat szeretik.

Salix caprea - barkafűz. A barkafűz márciusban virágzik, sokszor húsvéti dekoráció készül belőle. Az összes fűz barkákat fejleszt, de nem mindegyik díszít tartósan vagy nagy a virágzata. A barkafűz fatermetű növény, metszés nélkül akár 7-8 m magas, terebélyes fává is fejlődhet. Elsősorban a nedves, kötöttebb talajokat szereti. Gyakran szokták virágzás után visszavágni (vagy leszedni a barkás ágakat), így alacsonyan tartható. A ’Pendula’ fajtájának csüngő ágrendszere van, így kisebb a mérete is.
Barka